Vihar előtt a legjobbak a fényviszonyok..

Fél órája a villámlás-dörgés közti másodperceket számolom. Három másodperc 1 km, mert a hang terjedési sebessége ~300 m/s. Olyan 5 kilométerre villámlott az előbb, de már itt is ömlik az eső, nem is látok ki az ablakon, annyira sűrű az esőköpeny. Felmennék most a három zászlóhoz. Kíváncsi vagyok látszik-e valami ilyenkor a városból.Az itunesból már sokadszorra szól ez a régi Sylver szám. ’I‘d love to turn the tide’.
Valami hirtelen és idióta felindulásból felhúzom a kardigánom és az Era-m. Kulcs, ipod, telefon, bérlet, esernyő megvan. Lerohanok a lépcsőházba, kilépek az ajtón. Az esernyő a lehető legszarabb ötlet volt, be is préselem a postaládámba. Esernyő nélkül, rövid gatyában, vászon cipőben, kábé az év legnagyobb esőjében nekiindulok Égervölgynek. Próbálom elhitetni magammal, hogy kemény vagyok,de a hideg esőcseppek már a cicim közt csúsznak le. Igazából még nem vagyok olyan messze a háztól vissza is futhatnék…de pont jön egy busz. Rajtam kívűl mindenkinél van esőkabát, vagy nem kínai esernyő. Mire uránba érek, már csak dörög, meg fúj, meg villámlik, nagyon szép mély szürke az ég. Ezt hívják zivatarnak?
Uránvégen nincs váróterem, kint fagyoskodok a csatlakozásra. Egyszer csak lefékez mellettem egy fekete Volvo.
-Andriiis?! 
A véletlenek összeértek: épp felém indultál, én te feléd. Próbálok úgy ülni a kocsiban, hogy a lehető legkevesebb részen vizezzem össze a szép tört-fehér bőr ülést. Még percekig csak ámuldozok, hogy micsoda szerencse, hogy összefutottunk. Beugrunk a legközelebbi Kik-be. Kapok egy száraz felsőt, egy meleg gyapjú pulcsit, egy üveg zöld Liptont, meg egy macskás toll készletet,ami le volt akciózva és “Kihagyhatatlan ajánlat” volt. És tényleg az. 
-Nem megyünk fel három zászlóhoz? Kíváncsi vagyok, milyen a város ilyenkor. 
Monotonon gördülünk fel a szerpentinen. Kikelet, állatkert, camping, és a jó öreg kihalt tüdő szanatórium, ami még napsütésben is félelmetes, nemhogy ilyenkor. Kezd tisztulni az ég, mire leparkolsz, szinte a szél is eláll. Leülünk a szocialista realizmus berlini beton falára. Tökéletes idő van. Mintha még a levegő is tisztább lenne idefent. Bebújok a pulcsim gallérjába és lefényképezek minden apró részletet. Az illatokat, a fényeket, a hűvös szellőt. Alig egy órát voltunk itt és már be is sötétedett. Feltápászkodok, visszaszállunk a kocsiba és elmegyünk abba a belvárosi indiai étterembe. Pakorát eszem, desszertnek karandzsit. Utóbbi kicsit túl olajos volt. 
Már az ágyban vagyunk és a hideg béka lábaim a tied köré vannak csavarodva. Ha nagyon koncentrálok még érzem azt az illatot… Az illatot.