Egy középkategóriás panzióban van a szállásunk, a belvárostól 3 kilométerre. A jóöreg 80’as évekből fennmaradt faburkolatos mennyezet és kopott piros műbőr fotelek a halban. A portán egy nyári munkás diáklány dolgozik, aki minden egyes alkalommal elvörösödik mikor valami külföldi kérdez tőle. Most is. Gondoltam kisegítem, de szórakoztató, ahogy kalimpál a kezeivel. Összemosolygunk, aztán továbbcsoszogunk a csigalépcsőn. Még hallom a magas német kétségbeesett szavait ‘Breakfast! When??’.
Első emelet, 13-as ajtó. A szobakulcsok végén egy hatalmas fagolyó, amibe a szobaszám van faragva. A kulcstartó mérete még véletlenül sem akkora, hogy beférjen egy zsebbe, ráadásul fura szaga is van..
Belépünk a kis előtérbe, amiből a fürdő és a szoba nyílik. Levágom a táskám a földre és elfoglalom a fürdőt. Állítólag este 9 után nincs meleg víz… el sem hiszem, hogy ezt a helyet választottuk.. igaz, egy estére megfelel. Gyorsan levetkőzök és már vörös is a dekoltázsom a hirtelen rázúduló forró víztől. Megnyugtat, hogy az otthoni rózsás tusfürdőm illatát érzem magam körül. Kilépek a zuhanyból, kiveszem a kontaktlencsém, fogat mosok. Magam köré tekerem a törülközőt és kilesek az ajtón: az ágyon fekszel, gépezel, már le is vetkőztél. Az ördögi tervem már meg is született.
Halkan, lábujjhegyen mögéd osonok. Nem veszel észre. Mikor elérem a megfelelő távolságot, vizesen meztelenül rád ugrok.. sikítás, vihogás, úgy vergődünk, mint halak, a laptop kis híján leesik, az üres bögre viszont nem éli túl a támadást, két darabra törik. Az akció sikeres volt.
-Bolond láááány….. - nevetsz.
Lehuppanok melléd. A karod a nyakam alá teszed.
- Basszus, szerettem azt a bögrét..
- Én meg téged szeretlek.  
Lassan a lábujjaimmal lehúzom rólad a gatyát, közben végig a szemedbe nézek. Finoman megfogod a derekam és…… 




A szoba másik végéből megszólal a blackberryd: ‘a népszerű magyar teleregény’ jól ismert dallamai..
- Óóóó, ne mááár, hiszen csak az előbb aludtunk el!
És tényleg, reggel 7 van. Hosszúnak tűnik az este, a végére már nem is emlékszem..talán a hasadon feküdtem és félálomban magyaráztam. Már megint nem emlékszünk, hogyan, hányszor, mikor.
Felöltözöl és elugrasz a boltba reggeliért, addig én elkészülök.
Már vissza kellett volna érned. Különben is, ehettünk volna itt is, az árban benne van a svédasztalos reggeli.
Végre megjössz.
- Hoztam neked valamit!
 Egy csodaszép régi virágos csésze selyempapírba csomagolva. Az eltört bögrém helyett. Meg sem kérdezem, honnan szerezted. Nagy hálás puszit nyomok az arcodra.
Már a kocsiban vagyunk, fél órája hagytuk el a határt. A lejátszóból Aeroplane, 1929 szól.